Baromira nem védi meg a Fidesz a magyar nyelvet és kultúrát

A magyar nyelv védelméért 126 ember állt ki a hétvégi demonstráción

Miközben a Kormány folyamatosan azt szajkózza, hogy meg kell védeni a határainkat, és ezzel együtt megvédik a magyar kultúrát és nyelvet, a szájtépésen keresztül semmit nem tesz.

2017. januárjában látott először napvilágot az ukrán oktatási törvény, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a Kárpátalján élő magyarok anyanyelvükön történő oktatását. 

Tavasszal már világosan látszódott, hogy az oktatási és nyelvtörvényt rövidesen megszavazza a parlament, és ez szeptemberben meg is történt. Amennyiben a törvényt az államfő aláírja, a magyarokat végképp megfosszák attól, hogy az egykori Nagy-Magyarország kultúráját a nyelvükön keresztül tanulhassák és ezzel azt lassan eltüntessék.  A helyzet azért is súlyos, mert nem csak az oktatás de a nyelvtörvény által a médiában megjelenő vagy elhangzó magyar nyelvű anyag is jelentősen csökkenne.

Szijjártó Péter persze utólag kapálózik, de közel sem tesz olyan kemény lépéseket, mint amit Hollandia nagykövete ellen tett, aki az Orbán-Kormányt merte kritizálni. Az ukrán nagykövet berendelésével érdemi előrelépés nem történhet.

Topik fényképe.Hétvégén Strumpf András (képünkön) felhívására, valamennyi ellenzéki párt részvételével demonstrációt tartottak az aláírás előtt álló nyelvtörvény ellen a Kossuth tér mellett, az Alkotmány utcában felállított Agorában, ahol a Közös Ország Mozgalom a választási törvény módosítása érdekében tart folyamatos egyeztetéseket és előadásokat.

A demonstrációra összesen 8 ellenzéki párt képviseltette magát és a sajtó munkatársait leszámítva összesen 126 fő érezte, valóban fontos a magyar nyelv megvédése. 

Topik fényképe.Az esemény külön érdekessége, hogy egyik jobboldai párt részére sem volt annyira fontos a megmozdulást, hogy képviseletükkel kiálljanak a magyar kultúra és a magyar nyelv mellett. Felmerül a kérdés, hogy valóban komolyan gondolja-e a Kormány az általa elmondottakat, vagy csak kampányfogásként, álnemzeti viselkedéssel próbálnak meg hiszékeny szavazókat átverni.

Persze nem mindenért a Kormány a hibás, így felmerül a kérdés, hogy a jobb oldali állampolgárok számára miért nem volt egyáltalán fontos, az e témakörben történő megmozdulás? De felmerül az is, hogy a teljes baloldal részéről is valóban csak 126 ember tartja fontosnak a kultúránk megvédését?

Az ország szégyene volt a hétvégi megmozdulás, és egyben tragikus ennek üzenete, mely egyértelmű:

elengedtük a külhoni magyarok kezét.

Addig amíg a magyar Kormány is csak annyit reagált, hogy a hétvégi demonstráció is csak "Soros bábszínháza", nem is remélhető, hogy bármi megváltozik.